Műkörömépítés
Több technikát is alkalmazhatunk a műkörömépítésnél,
ez többnyire a vendég igénye szerint választható,
persze függ még a köröm típusától,
hosszától is. Amennyiben csak arra van szüksége,
hogy erősebb legyen a saját körme, ajánlható
a porcelánnal vagy zselével való bevonás,
amitől nem fog letöredezni, sőt az adott anyaggal
együtt nőhet saját körme, anélkül,
hogy természetellenesnek hatna.
Többnyire zselével dolgozom, mert ez az anyag rugalmasabb,
kíméletesebb, mint a porcelán, de igény
szerint utóbbit is használhatom.
ZSELÉ
A porcelán után, forradalmi újdonságként
jelent meg a zselé, ami sokkal elterjedtebb, közkedveltebb.
Ez az egykomponensű, eredetileg lágy, zselészerű
anyag UV fény hatására megköt.
PORCELÁN
Elsőként jelent meg a piacon ez a kétkomponensű
anyag, amely liquidbol és porcelánporból
áll, levegőre vagy UV fényre kötő
fajtáját ismerjük. Rendkívül
kemény anyag.
Tipes és épített technikánál
egyaránt használhatjuk mindkét anyagot.
TECHNIKÁK
TIPES ÉS ÉPÍTETT
Mindkét esetben a saját köröm
előkészítésével kezdem…
TIPES
A felragasztott tip adja meg a műköröm hosszát
(igény szerint), majd a kívánt anyaggal
bevonom a felületét.
ÉPÍTETT
A saját köröm szabadszéle alá
helyezek sablont, majd a kívánt anyaggal kialakítom
a hosszt és feltöltöm.
Ezt követően a felületét
egyenletessé teszem, igény szerint lakkozom, díszítem.
A műköröm folyamatos törődést
igényel, a lenőtt részt általában
3 hetente ajánlott tölteni. Kizárólag
kiváló minőségű anyagokkal
dolgozom, ez további garancia, vendégeim elégedettségére.
A mai divat szerint kedvelt a francia típusú lakkozás,
amit akár zselébõl, akár porcelánból
szívesen készítek, ami sokkal tartósabb,
természetesebb a lakkozottnál. Emellett még
használok színes zseléket, porcelánokat,
tört kagylókat, strasszokat, csillámporokat
díszítéshez. Közkedvelt még
a Stamping Nail Art (körömnyomda), amit szintén
láthattok a képek, díszitések.